|
 Szt. Alajos
|
|
A nagykanizsai neokatekumenális közösség -
Hogyan került a Neokatekumenális Út a Jézus Szíve plébániára
A Jézus Szíve Plébániára Koroncz László plébános atya meghívására érkeztek a katekéták Budapestről. Az út ezzel a katekézissel kezdődőtt 1996 márciusában a plébánián. A neokatekumenális út három lábon áll, az Ige, a Liturgia, és a Közösség. Hetente két alkalommal találkozik a közösség, ahol igeliturgiát és eukarisztiát ünnepel. Az eukarisztia ünneplése ebben a kis közösségben nem minden héten megoldható a papok elfoglaltsága miatt. A hétköznapi igeliturgiát mindig más kis csoport készíti elő úgy, ahogy azt a katekétáktól kaptuk. A kis közösségben ünnepelt igeliturgián van lehetőségünk a visszhangra az Isten szavának meghallgatása után. Ez arra szolgál, hogy reflektálhassunk arra, milyen módon látjuk az Isten szavát megvalósulni az életünkben, ahogy ez a Neokatekumenális Út statútumában szerepel.
II. János Pál Pápa ezt írja 1990. aug. 30-án írt "Ogniqualvolta" levelében Msgr. Paul J. Cordesnek:" Elismerem a Neokatekumenátus Utat, mint a katolikus nevelés egy útját, amely megfelel a társadalmunk és napjainknak ..."
Közösségünkből részt vesznek a Világifjúsági találkozókon. 1997-ben Párizsban 2000-ben Izraelben és Rómában is, 2003-ban Torontóban, 2005-ben Kölnben találkoztunk a Szentatyával. Nagy élmény volt a Pápával való közvetlen találkozás és a neokatekumenlis út fiataljaival és nemzetközi felelőseivel való találkozó, amelynek célja a fiatalok számára a hivatásuk tisztázása. 2007-ben a közösségünkből is voltak ketten Loretoban, ahova a Szentatya az európai fiatalokat hívta, különösen azokat, akik talán nem tudnak 2008-ban Sydney-be menni a Világifjúsági találkozóra. A zarándoklat első két napján a fiatalok hirdették az utcán az Örömhírt az embereknek. A közösségünknek jelenleg 16 tagja van. Férfiak és nők, különböző életkorúak és családi állapotúak. Ez a vegyes közösség és az Isten szavának meghallgatása segít bennünket minden nap a megtérés útján járni, jobban megismerni magunkat, felismerni és befogadni a gyengeségeinket, és ezzel párhuzamosan befogadni az Isten irgalmát és szeretetét.
Tapasztalatok: |
Tünde, házas, 36 éves |
| |
Római katolikus családban nőttem fel. Édesanyám betegsége nagyban hozzájárult további életemhez., 15 éven keresztül volt beteg. A nagyszülőkre voltunk utalva és édesapánkra, na meg önmagunkra. Talán ezért is vettem komolyan az életet. Míg anyukám jobban volt, a család együtt ment a szentmisére, majd ez elmaradt. Nagyobb lettem és rám volt bízva, hogy megyek-e vagy sem a misére. Én mentem. Fiatalon azt gondoltam, hogy férjem lesz és jól megleszünk, nem veszekszünk. Ez nem így történt. Férjem egyre többször jött haza eléggé ittas állapotban. Nagyon el voltam keseredve, nem láttam a kiutat. |
|
| |
Életemben ekkor fordultam legkomolyabban az Isten felé, tőle vártam a segítséget, hisz senki más nem tudott segíteni. Isten valóban segített! Nemcsak egy megoldást nyújtott, hanem egész életemre való "kulcsot" adott. Nővérem hívására elmentem a katekézisre, amit a neokatekumenális úton járó katekéták tartottak. |
|
| |
A mai napig a neokatekumenális út közösségébe járok - egy ilyen közösség van a Jézus Szíve Plébánián - és nagyon fontos nekem ez az út. Egyáltalán nem bántam meg, hogy akkor - 9 évvel ezelőtt - az Isten erre a neokatekumenális útra vezetett. Nem mintha könnyebb lenne az életem - hisz férjem lebetegedett, le van százalékolva - viszont biztos vagyok benne, hogy oka, célja és értelme van annak, hogy ez így történt. Szeretném, ha férjem valóban Isten felé fordulna, kisfiunkkal együtt, aki most 13 éves. |
|
| |
A közösségbe járva és Isten igéjét hallgatva az Isten megerősít, hogy tudjam hordozni a kereszteket, amik az utamba kerülnek, és a lehető legjobban tudjak dönteni a dolgaimban. Jobban lássam Isten jelenlétét és szeretetét a mindennapjaimban. Segít jobban felismerni magamat, ezért ez a közösség minden nap a megtérés útján jár - és ezáltal segít jobban érteni a többieket is. Tanít a türelemre, és a megbocsátásra a közösségben és a családban, és hogy a reményt soha ne adjam fel. Vele mindig van kiút a nehézségekből - bár nem mindig az én elképzeléseim szerint - nélküle semmi sincs. |
|
|
|
|
|
Mária, házas, 60 éves |
| |
1996-ban az első katekézisen a katekétáktól hallottam, hogy ez az út a felnőtt keresztségre vezető út, azaz, hogy a keresztség szentsége, amit én csecsemőként kaptam, teljesen megvalósuljon bennem látható módon a többi ember számára, és az út Máriának, az Egyház anyjának van szentelve. Ennek annál is inkább megörültem, mert amit gyermekként megkaptam a hitoktatásban, az felnőtt korra kezdett elhalványulni. Ezért kerestem az Egyházon belül olyan közösséget, ahol sokat foglalkoznak a Szentírással. Sőt, ennél többet is kaptam, mivel közösségen belül ünnepelhetjük együtt a Liturgiát és az Eucharisztiát. |
|
| |
A testvérek intelmeiben és visszhangjaiban, mint tükör által felismerhetem a valóságomat, hogy mennyire bűnös és gyenge ember vagyok. De Isten irgalmas és lehajol hozzánk, adja a megtérés lehetőségét a bűnbánat szentsége által a bűnbánati liturgiában, a pap által a szentgyónásban. |
|
| |
Isten szavát hallgatva megtapasztalhattam, hogy mennyire szeret engem és minden embert. Bátorít arra, hogy ezt másoknak is elmondjam. |
|
| |
Ez a tíz év elég hosszú idő ahhoz, hogy az út gyümölcseit is lássam, például gyermekeim szentségi házassága, és hogy az unokám is egyházi iskolába járhat. |
|
|
|
|
|
Kárpátiné, Tercsi, 63 éves |
| |
A nyolcvanas években sok megpróbáltatás ért. Az édesanyám gyógyíthatatlan beteg lett, a házasságom tönkrement. Édesapámék 49 évig békében, egyetértésben éltek, és szeretettel gondoskodtak rólunk. Anya halálakor édesapa testileg, lelkileg összeroppant. 87-ben elváltunk, külön költöztünk férjemmel, közben lányunk egyetemre került. |
|
| |
A munka mellett egyre nagyobb volt a lelki teher is. Miért mindez? Miért épp velünk történnek ezek a dolgok?
Évek teltek el, amíg rájöttem, hogy valamit nem jól látok; rosszul értelmezem az életem értelmét, Isten szerepét az életemben. Ezekben az eseményekben szembesültem azzal, milyen gyenge a hitem és vágytam rá, hogy komolyabb felnőtt hitem legyen.
|
|
| |
Ebben az időben hiredettek katekézist a plébánián. Megörültem és elmentem meghallgatni. 1996 óta járok ebbe a közösségbe. Tapasztaltam, hogy a liturgiákon az Igék rólam szólnak, nekem szólnak. Lassan megláttam, hogy milyen is vagyok valójában. Nem olyan "jó" és bűntelen, mint azt korábban gondoltam. Most is hálás vagyok azért, hogy az Úr milyen gyengéden, szeretettel változtatta a szemléletemet, gondolkodásmódomat. |
|
| |
Életem nagy élménye a férjemmel való kiengesztelődés, ami nem régen történt. Évek óta vágytam rá, hogy valóban meg tudjunk bocsátani egymásnak. 20 éve váltunk el 23 évi házasság után. Akkor harag, megbántottság volt a szívünkben. Nem beszéltünk, nem köszöntünk egymásnak - mintha a másik nem is létezne. |
|
| |
2007 elején férjem felhívott telefonon és egy időpontot kért, hogy beszélgessünk. Ma sem tudom felfogni, hogy a hosszúra nyúlt beszélgetés során - amelyben a múlt és a jelen is szerepelt - még egy indulatos szó sem hangzott el közöttünk. Isten kegyelme, hogy meg tudtunk bocsátani egymásnak hosszú évek után. Valódi béke és öröm volt a szívünkben. A kiengesztelődés öröme, a szeretet, elfogadni a másikat ahogy van, amit csak az Úr adhat, ajándékozhat nekünk, mert ez a mi erőinkből lehetetlen. |
|
| |
Ez az út segít felismerni a saját valóságomat, és így jobban érteni a többieket, megismerve saját magam gyengeségeit, hibáit, bűneit, és tapasztalva, hogy az Úr szeret, ahogyan vagyok, és mindig kész újra kezdeni velem és a terve, hogy ezt a szeretetet ajándékozza nekem is a többiek iránt. Ezért az állandó megtérés útján járok az Isten szavának sátra alatt ebben a közösségben olyan testvérekkel, akiket nem én választottam, hanem az Úr választott nekem. |
|
|
|
|
|
|
| |
| |
|
|
