NEOKATEKUMENÁLIS ÚT
Az Út
kialakulása
A Neokatekumenális Út az 1960-as években, Madridban Palomeras
Altas barakkjainak lakói között vette kezdetét Francisco (Kiko) Argüello és
Carmen Hernadez – az Út kezdeményezői – által, akik a velük élő szegények
kérésére Jézus Krisztus evangéliumát kezdték nekik hirdetni. Az idő múlásával
ez a kerügma (a Jó Hír hirdetése, az üdvösség misztériuma, ami megvalósult
Jézus Krisztus halálában és feltámadásában, és megvalósul abban, aki ezt
befogadja) az Isten Igéje – Liturgia – Közösség által formált három lábon
nyugvó kateketikai szintézisben öltött testet azzal a céllal, hogy az embereket
a testvéri közösségre és érett hitre vezesse. Ez az új tapasztalat a II. Vatikáni
Zsinat által ébresztett megújulás talajából sarjadt ki. Az Út a püspökök és a
plébánosok szolgálatában áll, mint a keresztség újra felfedezésének és a hit
állandó nevelésének útja azon hívek számára, akik szeretnék feleleveníteni
életükben a keresztény beavatás gazdagságát, bejárva a megtérés és a katekézis
ezen útját. Az Út ezen felül a keresztségre készülő felnőttek keresztény
beavatásának eszköze is. A Neokatekumenális Út, mint a megtérés egy útjának –
amely a plébániákon különböző korú és más-más társadalmi helyzetben élő
személyekből álló kis közösségekben halad – végső célja, hogy a híveket
fokozatosan Jézus Krisztussal való bensőséges kapcsolatra vezesse, hogy őket az
Egyház aktív tagjaivá és az Üdvözítő örömhírének mindenütt hiteles tanúivá tegye.
Az első neokatekumenális közösség 1967-ben, negyven évvel
ezelőtt alakult meg Rómában. Magyarországon a Neokatekumenális Út 1983 óta van
jelen, és így hozzánk az Út, Szűz Mária évben érkezett. Hazánkban jelenleg 8
egyházmegyében, 16 plébánián, 36 közösség él.
Egységben
a Szentatyával
A neokatekumenális közösségeknek nagyon fontos kapcsolatban és egységben lenni
a pápával. A különböző találkozókon kapott útmutatások megerősítik hitükben az
úton járókat, és segítik őket abban, hogy ez az Út az Egyház megújulásának, a
nemzetek újraevangelizálásának eszköze is legyen.
VI.
Pál pápa, amikor megismerte az Utat, azt mondta: „Ti azt csináljátok
a keresztség után, amit az Ősegyház csinált a keresztség előtt … előtte vagy
utána – másodlagos; az a fontos, hogy a keresztény élet hitelességét és
teljességét vegyétek célba, és ez a ti legnagyobb érdemetek” (VI. Pál pápa
beszéde a neokatekumenális közösségekhez, az 1978. május 8-án tartott
audiencián). Ezért is kapta az Út a nevét a Szentségi és Istentiszteleti
Kongregációtól: Neokatekumenális Út.
II. János Pál pápa többször és különféle módon szólt a Neokatekumenális Úthoz,
hogy aláhúzza az evangéliumi radikalizmus és a rendkívüli missziós lendület
gyümölcseinek bőségét, amelyet az Út hoz a laikus hívek, a családok, a
plébániai közösségek életébe. Ő maga határozta meg az Út természetét, amikor
azt írta: „… elismerem a Neokatekumenális Utat, mint a katolikus nevelés egy
útját, amely megfelel a társadalomnak és napjainknak.” (Ogniqualvolta, apostoli
levél, 1990. augusztus 30.)
A Szentatya, első magyarországi látogatása során, 1991. augusztus 20-án,
fogadta a magyar itinerek csoportját, akik a látogatás előtt kettesével járták
az országot, tarisznya és pénz nélkül, plébániáról plébániára, és hirdették,
hogy üdvösség az ember számára csak Krisztusban van. „…mindig
szükség van ezekre a Magdolnákra, ezekre az apostolokra, akik meg vannak
győződve a feltámadásról, és tudnak kiabálni, kiabálni a többieknek. Úgy kell
tenni, folytatni, ahogy ti teszitek! Lelkiségetek nagyon kötődik a feltámadás
titkához. Az egész kereszténység titkának középpontja a feltámadás. Amikor a
katekumenek a hitvallásban a feltámadott szóhoz érnek, olyan erővel énekelnek,
hogy úgy tűnik, a falak ledőlnek, mint annak idején Jerikó falai. … Jó folytatást! A pápa is itiner.” (Részlet a Szentatya
beszédéből.)
II. János Pál pápa 1997. január 24-én a Vatikánban találkozott a
Neokatekumenális Út kezdeményezőivel és itinereivel. Hozzájuk intézett
szavaiban hálát adott az Istennek azokért az ajándékokért, amiket az Úr adott
az Úton járóknak és rajtuk keresztül az Egyháznak, az Út kialakulása óta eltelt
30 esztendő során. „A Legszentségesebb Szűz, az Egyház
Anyja legyen a modelletek és a vezetőtök minden helyzetben.” mondta áldásában.
Beszédében a pápa szorgalmazta, hogy a tapasztalatok alapján készüljön el az Út
alkotmánya. A Laikusok Pápai Tanácsa 2002. június 29-én kelt határozatával
jóváhagyta a Neokatekumenália Út Statútumát.
Az Út
gyümölcsei
II. János Pál pápa sokszor szólt az Út gyümölcseiről: élő
közösségek a plébániákon, ahol a testvérek hallgatják az Isten Szavát, ünneplik
az Eucharisztiát, mutatják a hit jeleit; családok, akik nyitottak az életre;
itinerek, akik elhagynak mindent, hogy hirdessék a megfeszített Krisztust; papi
és szerzetesi hivatások a fiatalok között; missziós családok, akik idegen,
pogány környezetben, mindennapi életükkel evangelizálnak. Az Út ezen gyümölcseiben valóra válik a missziós Egyház. „…a Szentlélek – a II. Vatikáni Zsinat által – létrehozott
hatásos eszközöket, köztük a Neokatekumenális Utat is, hogy a kor embereinek
kérdéseire válaszoljon. … A Neokatekumenális Út,
amelyen missziós itinerek és családok éretté válnak, választ tud adni a
szekularizáció kihívásaira, a szekták elterjedésére és a hivatások hiányára. Az
Isten Igéjére való visszhang és az Eucharisztián való részvétel lehetővé teszi
a Szent Titokba való lépcsőzetes bevezetést; az Egyház élő sejtjeit hozzák
létre, megújítják a plébánia életét, érett keresztények révén, akik képesek az
igazságról radikálisan megélt hittel tanúságot tenni. …az Út alkalmas arra,
hogy az elkereszténytelenedett területeken
hozzájáruljon az Egyház szükséges újjáépítéséhez, az embert a kinyilatkoztatott
igazságnak való engedelmességhez vezetve.” (II. János Pál pápának a Bécsben 1993 áprilisában összegyűlt püspökökhöz írt
leveléből.)
Ma már úgy beszélhetünk a neokatekumenátusról, mint 5 kontinens
110 országában elterjedt pasztorációs formáról. Ezekben az országokban, 900
egyházmegyében, 6000 plébánián, mintegy 19-20000 közösség él. Az
egyházmegyékben ma világszerte 64 missziós szeminárium működik, amelyeket Szűz
Máriának ajánlva Redemptoris Mater szemináriumoknak hívnak. A pogány területek
evangelizálásában több száz missziós család vesz részt, közülük mintegy 350
család II. János Pál pápa személyes áldásával kezdte küldetését 1991-ben és
1994-ben. Ezek a családok történetükkel tudnak tanúságot tenni arról, hogy az
Úr nem hagyja el azokat, akik Őrá bízzák magukat. Az ő életükben megvalósul a
Hegyi Beszéd tanítása: „Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak
igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok a holnap
miatt, a holnap majd gondoskodik magáról.” (Mt. 6,33-34)
XVI. Benedek pápa 2006. január 12-én a Vatikánban találkozott a
Neokatekumenális Út itinereivel, papjaival, szeminaristáival és a missziós
családokkal. Hozzájuk intézett beszédében kiemelte: „A
liturgia és különösképpen a szentmise fontossága az új evangelizációban lett a
leginkább visszanyerve, elődeim által bizonyítékként elénk állítva, és a ti
hosszú tapasztalatotok jól meg tudja erősíteni azt, hogy Krisztus
misztériumának központisága a liturgikus szertartások megünneplésében,
kiváltságos és pótolhatatlan út, élő és kitartó keresztény közösségek
építéséhez.” Ezen a találkozón 200 család kapta meg a Szentatya áldását, és
indult misszióba. Olyan sokgyermekes családok, akik mindenféle emberi támasz
nélkül mentek hirdetni Krisztust, öt kontinensen, 60 országba, csupán az Isten
gondoskodásában bízva. Megjelent itt az evangelizáció új formája is: hét
missziós csoport (csoportonként egy pap, két-három sokgyermekes család és két
nővér) indult két európai ország olyan területeire, ahol az emberek pogányok,
ahol nincsenek működő plébániák, hogy az embereknek hirdessék az evangéliumot.
„Kedves családok! Továbbra is terjesszétek az élet evangéliumát. Bárhová szól
küldetésetek, vigasztaljon benneteket Jézus Krisztus. Világunkban, amely földi
biztonságot keres, mutassátok meg, hogy Krisztus az a szilárd szikla, amelyre
életünket építhetjük, a belé helyezett bizalom soha nem hiábavaló. Oltalmazzon
benneteket a Názáreti Szent Család, kísérjen titeket a pápa imája és apostoli
áldása.” (XVI. Benedek pápa beszédéből.)
Hogyan
alakul ki és halad az Út egy plébánián?
Az
itinerek és a katekéták csoportjai (Magyarországon összesen mintegy 70 fő)
időről-időre felkeresik a püspököket, járják a plébániákat, és beszélnek az
Útról, annak ajándékairól. Az Út, a püspök engedélyével, felnőtteknek szóló
katekézissel indul, ott, ahol a plébános ezt kéri. A bevezető katekéziseket
követően a Neokatekumenális Út három pillérre épül, Ige, Liturgia és Közösség,
és ezen keresztül az emberek lépésről-lépésre újra
felfedezik keresztségük értelmét és gazdagságát.
A
plébániákon a Neokatekumenális Út úgy jelenik meg, mint a megújulás eszköze;
egy karizma, hogy – a kis közösségeken keresztül – megvalósuljon a II. Vatikáni
Zsinat lendülete. Ezekben a közösségekben megjelenik az Egyház a mai
generációban, mint a feltámadott Krisztus teste, aki az örök életet adja az
embereknek.
Magyarországon a Neokatekumenális Úton járó legidősebb közösségek 22-24 évvel
ezelőtt jöttek létre. Sok közösség 10-15 éve jár az úton. Ezekben a
közösségekben tényleges tapasztalat, hogy a különböző helyzetből érkezett
embereket az Isten Szava hívja és tartja össze. Azokon a plébániákon, ahol az
Út már elindult, évről-évre vannak katekézisek, és gyarapodnak a közösségek.
Tapasztalható az is, hogy a közösségekben élő testvérek életének láttán, az
Egyháztól már teljesen elszakadt fiatalok és idősek, megkeresztelt és nem
megkeresztelt emberek, visszajönnek az Egyházba, papi és szerzetesi hivatások
ébrednek a közösségekben, régen felbomlott házasságok újból élednek, fiatal
házasok vállalják a születendő gyermekeket, Isten akarata szerint, gyakori a
sok gyermekes család.
1993-ban II. János Pál pápának, a denveri Ifjúsági Világ Találkozón
meghirdetett – "nem az evangélium szégyenlésének idejét éljük, hanem a
tetőkről való hirdetését" – felhívására világszerte népmissziók kezdődtek.
Az ezt követő 2-3 évben népmissziók indultak Budapesten és több más magyar
városban is, az utcákon, tereken, aluljárókban, ahol az Úton járó közösségek
tagjai az Egyház dicséretének liturgiáján belül tanúságtételekkel hirdették az
Örömhírt, és hívták az embereket a katekézisekre.
Ma
már gyakorlattá vált, hogy az egyes plébániákon a katekézisek előtt, az Úton
régebben járó testvérek kettesével, házról-házra járva, személyesen hívják az
embereket a plébánián induló katekézisekre. Ezekben a missziókban különös módon
tapasztalható országszerte, hogy ezen a karizmán keresztül az emberek
bizalommal fordulnak a Katolikus Egyházhoz.
Papi
hivatások
Élő
hagyomány, hogy minden Ifjúsági Világ Találkozón, a Szentatyával való
találkozást követően, az Úton járó fiatalok hivatásébresztő katekézisen vesznek
részt. Ez legutóbb 2005-ben, Bonnban történt, ahol mintegy 110 országból
érkező, 90000 fiatal vett részt a katekézisen. Ezen az estén, 90 püspök jelenlétében,
2000 fiú és 1000 lány állt fel a papi illetve szerzetesi hivatásra.
Hasonló hivatásébresztés történik minden ősszel, az evangelizációs év
kezdetekor, a magyarországi közösségek találkozóján is: eddig két testvért
szenteltek pappá, egyet diakónussá és két nővér választott szerzetesi hivatást;
jelenleg négy fiatalember tanul különböző Redemptoris Mater szemináriumokban,
és él Úton járó közösségekben, így készülvén az Isten egész népét szolgáló,
valódi papi hivatás választására.
Készülünk a
városmisszióra
Budapest
öt plébániáján élő 18 közösség nagy örömmel fogadta Dr. Erdő Péter bíboros úr
kezdeményezését, felhívását a szeptemberi városmisszióra, ami az elmúlt évek
négy hasonló európai eseményét folytatja és lezárja. Ez a városmisszió azért
fontos, mert Európa újra evangelizálását szolgálja. Készülvén a városmisszióra,
2007. február második felében, a kőbányai Szent László Plébánia és a Haller
utcai Páli Szent Vince Plébánia területén, közösségeink kimentek az utcákra és
a terekre. Imádkozták a zsolozsmát, hirdették Krisztus örömhírét,
megszólították és hívták az embereket a felnőtt hitre vezető katekézisekre, a
templomba.
Nagyböjt vasárnapjain délután – az Út kezdeményezőinek
felhívására, a világ összes neokatekumenális közösségéhez hasonlóan – a magyar
közösségek összegyűltek plébániájukon, imádkoztak, olvasták az Apostolok
Cselekedeteit, és utána kettesével kimentek az utcákra, a terekre, a
kórházakba, a cukrászdákba, a kocsmákba és a többi szórakozóhelyre, hirdetni a
jó hírt, hogy Krisztus szeret minden embert, és hogy őbenne mindannyian
meghívottak vagyunk az örök életre. Ebben a misszióban mindenki tapasztalta,
hogy az örömhír hirdetése segít a megtérésben, és azt is, hogy az embereknek
nagy szükségük van arra a tiszta szóra, amit az Egyháztól kaphatnak.
Forrás: