Erdey Ferenc:
A RÓZSAFŰZÉR TITKAI
A szentolvasót hármas tagozódás jellemzi. A titkok adnak különös jelleget neki: az örvendetes, fájdalmas és dicsőséges titkok. Az örvendetes titkok szent hitünk alapvető igazságainak világába vezetnek be, az Ige megtestesülésére vonatkoznak. Szűz Mária legyen vezetőnk e titkok átelmélkedésében.
Az ókori népek kultúrájának emlékei között vizsgálódva mindenhol valami érthetetlen sötétséget tapasztalunk, pesszimizmus ül rá a lelkekre. Mindenhol a bűntudat mázsányi súlya nehezedik a szellemi világra. Az egész emberiség viseli a bűn terhét és nem tud szabadulni tőle, bár áldozatokat mutat be az isteneknek, még emberáldozatot is. A bűn, az első bűn átka nehezedik reá és ez ad a vallásos lelkületnek ilyen színt. Az eredeti bűn szomorú tragédiája él tovább bennük és bennünk is.
Isten mégsem hagyott magunkra, bár mi elszakadtunk tőle. Ez a reménysugár Isten irgalmának jóságából mindjárt a bűn büntetése után kigyulladt, amikor Isten megígérte az Asszonyt, aki majd eltiporja a Sátán fejét. Tőle születik majd a Megváltó. Szűz Mária tehát már akkor szerepel a Szentírásban, amikor az emberiség sötét tragédiája megkezdődik. Ígéret az emberiségnek, drága, szent ígéret, mert Ő adja majd nekünk a Megváltót. Reménysugár az ő alakja a sűrű, vigasztalan sötétségben.
A szentolvasó örvendetes titkai ezt a reménysugarat derítik a lelkekbe. Minél jobban reánk nehezedik a bűn tudata, a vigasztalanság és az elvetettség érzete, annál nagyobb örömet, reményt jelent nekünk ezeknek a titkoknak az átelmélkedése, mert ezek éppen ebben a sötétségben nyújtanak vigaszt és erőt. Szent hitünk alapvető hangulatát szólaltatjuk meg a lélekben: örvendezzünk és mindig örvendezzünk, mert vége szakadt a sötét átoknak, vége a bűn uralmának. Megszabadultunk! Örvendjünk! Ezt hirdetik az örvendetes titkok: örömet, életkedvet, életoptimizmust.
Kísérjük el Máriát a megváltás örvendetes állomásain keresztül és a mi szívünk is áradjon a boldogságtól, mely őt eltöltötte, amikor azokat átélte. Így lesz az örvendetes szentolvasó a lélek súlyos szenvedéseiben, a bűn által okozott levertségben és elhagyatottságban is reménysugár, az élet reménysugara.
„Méhedben gyermeket fogansz, a Szentlélek száll rád "(Lk 1,31)
Az ég ölelkezik itt a földdel, a Magasságbeli a teremtményével, az emberrel... Amikor az ég leszáll a földre, vajon talál-e helyet, ahol megpihenhet? Vajon akad-e majd elég tiszta, elég szent hely, ahová lábát megvesse?... Igen, Szűz Mária, a Szeplőtelen ez a kis „sziget”, ahová nem hatolt be a bűn, ahol nem uralkodott soha a Sátán, ahol Isten megpihenhet. Örülj, szép Szűz, mert Isten örömét leli Benned! Örülj, mert a Magasságbeli száll terád.
A Szentlélek száll alá, hogy meglátogassa azt, akit legjobban szeret az emberek között. Nagy vendég Isten szeretete. Mária lelke is ünnepi díszt ölt. Csupa szeretet és tűz. Már előreveti tüzes lángját a Lélek, aki az Isten teremtetlen szeretete. Isten szeretete közeledik Mária lelkéhez, s Ö megnyílik egészen. Hiszen az Istenhez sóvárgó lelke most is az egekben időzik, amikor imádkozik csendes kis otthonában. A Lélek jár minden csöndes otthonban, ahol imádkoznak.
Örülj, szép Szűz! Mert az akit méhedben fogansz, az örök Ige, az örök Atya Fia. Isteni fény, a világ világossága és az élet forrása. Isten örök gondolata, mely az életet hozza hozzánk. Te leszel az első, aki az élet forrásából oltod szomjadat. Azért jön, hogy életünk legyen, s hogy bőségesebben legyen! S azt akarja, hogy belőled fakadjon e forrás. Ezért vagy te a kegyelmek Anyja.
Örülj, szép Szűz Mária! Isten száll ma a te lelkedbe. A Lélek megárnyékoz és az Ige benned testet ölt. Az Atya kegyelme fogad téged leányának és legdrágább gyermekének. Nyisd meg szívedet, s legyen tested az Isten bölcsője és szentség tartója.
Mária csupa tűz a Lélek tüzétől, csupa világosság az Ige fényétől, csupa boldogság az Atya jóságától, szeretetétől. Mária ünnepel. Méhébe zárja az egek Urát. Isten és ember, ég és föld ölelkezik szűzi méhében. Égi Anyám, engedd, hogy most én is részt vegyek örömödben, boldogságodban: Szíved szeretetéből, lelked ujjongásából részesülhessek! Üdvözlégy! Anyám! Mária.
„Mária útnak indult, és a hegyekbe sietett, Juda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fel ujjongott méhében a magzat, és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek" (Lk 1,39)
Az emberiség története hosszú évezredeken át advent, Krisztus-várás volt. Epedve sóhajtották: Harmatozzatok egek onnan felülről és küldjétek az Igazat! Minél jobban vágyódtak utána, annál hosszabbnak tűnt fel a várakozás. Csak Szűz Mária adventje olyan boldog, hogy Krisztust már nem mint távollevőt kívánja, nem mint a messze jövőben eljövendőt várja. Már itt van, már méhében hordozza, bírja Őt. Én is így kísérem Szűz Máriát útján Erzsébethez. Krisztust hordozom szívemben, de mégis várom Őt és vágyódom utána. Vágyódom mindig jobban birtokolni Öt, és mindig tökéletesebben egybeolvadni vele.
Szűz Mária útrakel, bár maga is várandós, de sietnie kell, mert hallja, hogy rokona, Erzsébet rászorul segítségére. Aki Krisztust birtokolja és szívében hordozza, az mint Szűz Mária a szeretet cselekedeteit teszi. Krisztus sürgeti, mozgatja és irányítja. Szűz Mária is ezt érezte, Jézus már ott volt vele, övé volt s késztette jót cselekedni, segíteni. Kiáradt Jézusból az az isteni tűz, a szeretet, mely mozgat és lendít, vezet és irányít. Aki Jézussal egyesül, az a szeretet törvénye alatt áll. Máriával együtt sietve indul, útra kel és serényen végzi a szeretet szolgálatait.
Szűz Mária megérkezve Erzsébethez, köszöntötte őt. Mária köszöntése nem egyszerű emberi szó. Szavába belecseng Isten kegyelme. Amikor Mária szól, akkor mindig Isten kegyelmét, Isten üzenetet és Lelkét közvetíti. Mint Erzsébethez, úgy szól a lélekhez is. Törődik vele és szívén viseli sorsát. Szűz Mária a neki szentelt lelkeket különös anyai szeretettel és gyengédséggel pártfogolja és vezeti, szól a lelkéhez és mindig Isten felé irányítja. Minden lélekhez szól, mert segíteni akar.
Amikor Szűz Mária köszöntötte Erzsébetet, akkor csodálatos lelki sugárzás, lelki hatás áradt ki belőle. Erzsébet méhében a magzat megtisztult, repesett örömében s maga a boldog anya, Erzsébet, egészen betelt Szentlélekkel. Milyen csodálatos közvetítő erő! Mária hordozza Krisztust, és akihez közeledik, akit megszólít, egyszerre tapasztalja és érzi a kegyelmet, melyet hoz számára: megtisztulást, örömöt, és a Szentlélek ajándékait! Ó, boldog Erzsébet, aki Mária látogatásából ily nagy kegyelmet merítettél! Ó, boldog lélek, akihez Mária betér és látogatásának kegyelmi sugárzását tapasztalja! Jöjj hozzám is, édes Szűzanyám és hozd magaddal Jézust! Jöjj és tisztíts meg engem is! Jöjj, közvetítsd nekem is a Szentlelket!
„Ott tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott hely nekik a szálláson." (Lk 2,6)
Minden ajándéknak örülni szoktunk. Szűz Mária is örvendezik, mert nagy ajándékot kapott az Istentől: Egyszülött Fiát, az Úr Jézus Krisztust! Elsősorban ő kapta, elsősorban magáénak vallhatta. Szíve-lelke tele az öröm ujjongásával. Nincs öröm, mely hozzá fogható volna, mert senki nem élte át annyira, hogy milyen égi ajándék nekünk Krisztus! Nemcsak az anya örült benne gyermekének, nemcsak az ember megváltójának, hanem a legtisztább, a legszentebb örült minden tisztaság és szentség forrásának! Örvendező Szent Szűz, én is csatlakozom hozzád, veled örülök, veled ünnepelek!
Az első szemlélődő lélek, szemlélődő szent, maga a Szűzanya. Mivel sehol nem kaptak szállást, kiszorultak a városon kívüli barlang istállóba. Senki nem törődött velük, senki nem tudott róluk... Így Mária zavartalanabbul el tudott mélyedni annak szemléletében, aki az egész örökkévalóságon át szemlélődésünk tárgya lesz! Szeme elmélyül Fia tekintetében, és keresi benne az elrejtett istenséget... Bármennyire is szótalan a Kisded, mégis Szűz Mária tud olvasni a szemében, a lelkében, a szívében!
A Szűzanya nemcsak némán szemléli, nemcsak nézegeti Jézust, hanem szemlélődése közben kigyullad szeretete, és a szeretet szolgálatait gyakorolja. Segítségére siet a Kisdednek, siet ellátni Jézusát. Bepólyázza, betakarja, nem is annyira a ruhákba, mint inkább szeretetének melegébe, puha gyengédségébe. A szeretet nem tétlen és nem tehetetlen, hanem csupa tetterő, csupa buzgóság. Minden bajban gyorsan segít és minden lehetségest megtesz azért, akit szeret. Szűz Mária ennek a tevékeny, odaadó és áldozatos szeretetnek a példaképe.
Nem puha ágyba, nem meleg párnák közé. Szegénységéből ez nem tellett! De annál melegebb szeretettel ölelte karjába. Bölcsője a kemény jászol, jelképe a kemény szíveknek, amelyek nem fogadják be elég készségesen Őt! Ne jászolba, nem kemény és hideg bölcsőbe fektesd Őt! Jóságos Szűzanyánk, vedd öledbe, zárd Szívedbe Őt! Ott elég meleg, ott elég puha pihenőhelye lesz Jézusodnak. A mi szívünk is sokszor nagyon kemény, nagyon rideg pihenőhelye az Úrnak. Alakítsuk át mi is a Szűzanya segítségével, az Ő Szívének példájára meleg, szerető és gyengéd pihenővé a szívünket az Úr számára.
Amikor elteltek a Mózes törvényében megszabott tisztulás napjai, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő van írva: „Minden elsőszülött fiút az Úrnak kell szentelni." (Lk 2£2-24)
Lélekben végigkísérem Szűz Mária tisztulásának szertartásait. Alázatosan aláveti magát a mózesi törvényeknek. Ő maga is megy, hogy a templomban vegye Isten áldását és megtisztuljon. Az eredeti bűn foltja nem érintette lelkét s ezért nem lett volna szüksége neki e szertartásra. Mégis megy alázatos lélekkel, elrejtve kiváltságát, szeplőtelen, tiszta lelkének ragyogását. Amint lélekben végigkísérem a Szeplőtelen Anyát, megtanulom tőle én is azt az alázatosságot, mely soha nem kérkedik Isten ajándékaival és lelkének kincseivel, hanem minél többet kapott, annál szerényebb, igénytelenebb és engedelmesebb.
Amint lélekben kísérem a Szent Szüzet az úton, megkérdem, miért megy most Isten házába? S Mária szelíd tekintettel rám néz és azt mondja: Megyek eleget tenni a törvénynek. Megyek engedelmeskedni Istennek, aki Mózes által szólt. Engedelmes lelkének nem nehéz teljesíteni Isten akaratát. Hiszen csak azt akarja, amit Isten kíván tőle. Isten akarata a meghatározója Mária akaratának. Úgy egyesítette a saját akaratát Isten akaratával, hogy egészen egybeforrott vele. Az én akaratomnak is az Isten akarata legyen a meghatározója, mércéje. Egybeforrni vele: ez legyen a lelkiségem alaptörvénye.
Isten tulajdona minden teremtmény, az újszülött is. Istenhez tartozom én is. Isten rendelkezik fölöttem és határoz életem útja fölött. Ha erre gondol Mária, amikor viszi az Úr Jézust, hogy bemutassa, akkor nem érzi a törvény súlyát. Hiszen éppen ebben látja az élet legnagyobb ajándékát, hogy az Úré, az Istené lehet. Istennek bemutatni azt jelenti: felajánlani valamit, hogy Ő birtokba vegye azt. Istené vagyok én is! Végy engem is birtokodba! Uram add, hogy mindig a tied legyek, rendelkezz velem! Használj engem szent tetszésed szerint!
Az Úrnak szentelni az életet, a legnagyobbat, a legdrágábbat, amit a földön bírhatunk. Ez a legnagyobb kegyelem. Így látta ezt Szűz Mária, amikor elsőszülött Gyermekét a templomba vitte. Nagy kegyelem, nagy ajándék Istenhez tartozni. Nagy hivatás Istennek szentelt életet élni. Mária ezt világosan látta és tudta. Számára ez a törvény csupa dal és harmónia: Istené az én egyetlen Gyermekem! Istené vagyok én is! Szűz Mária lelkületének alapérzése az, hogy Istené, hogy Istenhez tartozik. Egészen, teljesen, örökre és mindenestül az Övé. Engem is Istenhez kapcsol, én is egészen Isten gyermeke vagyok.
„Szülei minden évben felmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor (Jézus) 12 éves lett, szintén fölmentek az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt, anélkül, hogy szülei tudták volna. (Lk 2,41)
Milyen boldogan vitte a Szűzanya a kisded Jézust a templomba, amikor felajánlotta! Hogy repesett a szíve az örömtől! Most annál fájdalmasabb érzés hasogatja szívét: elveszítette Fiát, s hiába keresi. Csupa bánat, csupa szomorúság, amikor újra a templomba megy, ahol utoljára együtt voltak.
Milyen csodálatos titok ez a kis jelenet Szűz Mária életéből! Valami tévedés folytán elmarad az ifjú Jézus a jeruzsálemi templomban s amikor ezt Szent József és Szűz Mária észreveszik már egy napi utat tettek meg. Úgy tűnik nekik, mintha elveszítették volna, s a szívük megtelt bánattal és szomorúsággal. A lelkiéletben is sokszor kell ilyen szenvedésen átmenni. Úgy tűnik, mintha elveszítettük volna Jézust. A szívünk, tele van bánattal, szomorúsággal. Lelki szemeinkkel nem látjuk, nem érezzük jelenlétét és ilyenkor sokat gyötrődik lelkünk. Napokon át keressük Őt.
Ha a lélek nem találja az Urat, csatlakoznia kell Máriához és Józsefhez. Ha nem érezzük az Úr Jézus jelenlétét, édességét, akkor sem szabad a lelkiélet gyakorlatait abbahagynunk, hanem a szentek, s főleg a Szűzanya közbenjárást kell kérnünk. Szeretetben, lelki barátságban kell élniük Máriával, s mindig vele maradnunk lelkiéletünk nehézségei és küzdelmei között is. Vele élem a szentek egyességét, vele keresem az Úr jelenlétét és annak boldogító édességét.
Szűz Mária három nap múlva megtalálta Jézust „a templomban a tanítók közt ülve, amint hallgatta és kérdezgette őket". A templomban, Isten házában találták meg őt. Ha néha a lelki sötétség perceiben nem látjuk, nem élvezzük az Úr jelenlétét, ne a világ forgatagában, ne a lármában és ne az élet zajában keressük őt, hanem menjünk a templomba, a csendbe, ott biztosan megtaláljuk. Isten nagy titkairól, a kinyilatkoztatásról elmélkedve, ugyanaz történik lelkiéletünkben, mint akkor, amikor Jézus ott ült a tanítók között és hallgatta őket s kérdéseket intézett hozzájuk. Mi is elbeszélgetünk vele hitünk nagy igazságairól: kérdezzük őt, meghallgatjuk feleletét és lélekben megtárgyaljuk vele az élet nagy problémáit.
Amikor a Boldogságos Szűz szelíden kérdőre vonja az Úr Jézust, hogy miért maradt el, ezt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?" Egész életének ez a programja: a mennyei Atya akaratát teljesíteni, isteni küldetését betölteni. Az Úr Jézust mindig az isteni akarat teljesítése közben találjuk meg. Ott keressük Őt!
Valahányszor a szenvedés, a megpróbáltatás nehéz napjai szakadnak ránk, vegyük elő a rózsafüzért és imádkozzuk a fájdalmas olvasót! Krisztus Urunk kínszenvedésének titkain keresztül kísérjük a fájdalmas Anyját. Ő megfogja kezünket és vezet a szenvedések és kínok útján, fel, egészen a Golgota csúcsáig.
Az élet sokszor a nagy szenvedések útjára vezet. Kínok nélkül nem élhetünk a földön. A bűn büntetése, a lélek tisztulásának a törvénye, hogy a szenvedések útján kell járni. Ilyenkor olyan jól esik a léleknek, hogy nincs egyedül. Előveszi a szentolvasót és lélekben csatlakozik a fájdalmas Anyjához. Ő is ezt az utat járta, előttünk járt és fájdalmainkban társul szegődött hozzánk. Járjuk vele együtt ezt a nehéz utat. Így könnyebb lesz elviselnünk!
Szűz Mária nem idegen nekem. Életem társa, és Szeplőtelen Szívének szeretete mindig velem van. Azért megyek hozzá a nehézségek és a szenvedések idején is. Vele együtt haladok életutamon. Mikor a fájdalmas szentolvasó titkait imádkozom és azok értelmében elmerülök, Máriával vagyok, de Jézust kísérem a fájdalmak útján. Együtt könnyebb szenvedni, vele nem érzem már annyira a fájdalmak kínját. Akármilyen nagy szenvedés szakadjon rám, vele szenvedek. Ő nem hagy el ezekben a nehéz órákban sem. Erősen megfogja a kezemet, átölel, hogy el tudjam viselni a szenvedéseket és össze ne roskadjak.
A fájdalmas szentolvasó titkai Szűz Mária életének legszomorúbb mozzanatain vezetnek keresztül. Az Ő szenvedése Jézus szenvedésében való részvétel. Anyai szeretet fűzte Máriát szent Fiához, a gyermek szeretete fűz engemet égi Anyámhoz. Minden egyes titkot átelmélkedve Jézust kísérem a szenvedések útján és Mária lelkével, Szívével bensőségesen egyesülök.
,Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tiéd. Akkor megjelent egy angyal a mennyből és megerősítette. Halálfélelem vett erőt rajta és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre. (Lk 22,42-44)
Az Olajfák hegyének csendjében, a sötét, vigasztalan éjben gyötrődik Jézus. Szembe kell néznie a halállal. Kemény és könyörtelen zsarnok a halál. Szenvedést és kínt hoz mindenkinek, így Jézusnak is. De Ő vállalni akarta ezt a kínos gyötrelmet. Tudatosan vállalta a mennyei Atya akaratából a szenvedést. Tusakodni a halállal, szembe nézni vele és érezni, hogy a bün büntetését viseli: íme, ez okozza a legnagyobb kínt Jézusnak és minden embernek.
Miért kínlódsz és tusakodol, édes Fiam!? Miért gyötrődsz már most? Elég lesz neked holnap a kereszt fáján gyötrődnöd! „Mint féreg, a nép megvetettje!" (21. zsoltár) Szűz Mária mindent magára vállalna és keservesen gyötrődik lélekben Jézusa mellett... Nem tehet mást, vele együtt szenved, és fájdalmas Szívének érzelmei kísérik Fiát. Miért aggódsz és gyötrődsz, Anyám!? Tudod, hogy Atyám akaratát kell cselekednem! Tudod, hogy az emberiség bűneiért kell szenvednem, engesztelnem! A bűnök miatt gyötrődöm és vért verítékezem. Minden bűn, amit a történelem folyamán elkövetnek az emberek, most Szívemet és lelkemet gyötri. A bűnök miatt hullnak véres verítékem csöppjei.
A bűnök rútságát és undokságát soha, senki sem érezte át annyira, mint Jézus. De még ennél is jobban szenvedett az emberek hálátlansága miatt, akik szenvedését semmibe veszik és a megváltás kegyelmeit megvetik. Minden testi szenvedésnél nagyobb Krisztus lelki szenvedése és kínja, amikor látja, hogy sokakért hiába ontja vérét, hiába adja életét.
Másnap a testi fájdalmak kínjait fogja szenvedni, most az Olajfák hegyén a lelki gyötrelmek keserűsége kínozza. Talán egyetlen vigasza e gyötrelmekben Mária hűségesen szerető, anyai Szíve, mely együtt érez vele. Ezért igyekszik Mária minden bűnöst felrázni, megtéríteni. A Szűzanya együttérzése az engesztelő lelkiség örök példaképe.
„Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének... Jézust megostoroztatta és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre." (Mk 15,15)
Jézus testi kínszenvedésének kezdete a súlyos megostoroztatás. Olyan súlyos volt e büntetés, hogy sokan már az ostorozás alatt kínhalált szenvedtek. Szűz Máriával lélekben én is odamegyek a helytartóság udvarába, ahol Jézust oszlophoz kötözik, ruháitól megfosztva ostorozni kezdik. Szégyen és kín tölti el Jézust. A bűnösök szégyentelensége miatt kell szégyenkeznie, a bűn gonoszsága miatt kell az ütéseket és gorombaságokat elszenvednie. S amíg ott szenved az oszlophoz kötözve, behallatszik a nép dühös kiáltozása és ordítása.
Amint szemlélem Jézust az ostorozás kínjai közt, megértem a Szeplőtelen Szív vágyát: Bárcsak én tarthatnám oda vállamat, bárcsak felfoghatnám az ütéseket helyette! A szeretet résztvevő és szívesen adja át magát ahelyett, akit szeret, szívesen szenvedne helyette. De hiszen Jézus is e résztvevő szeretetből vállal minden ütést! Annyira szeret, hogy maga akarja a bűn büntetését kiállni helyettünk, bűnösökért! Mélyen szívembe markol engesztelése, hogy helyettünk szenvedjen. Bárcsak tehetnék valamit én is Jézus kínjainak enyhítésére!
Ha Mária Szívének gyengédségével és odaadó szeretetével szemlélem Jézus megostorozását, akkor átjárja lelkemet a bűn utálata. Minden ostorcsapásból a bűn gonoszsága és rútsága mered rám. Ha csak egyszer is átéreztük volna az ostorozás kínjainak nagyságát, soha többé nem volna kedvünk vetkezni! Az ember nem tudja elviselni azt a tudatot, hogy valaki érte szenvedjen és súlyos ostorcsapásokat vállaljon. A bűnútálatot ott lehet legjobban megtanulni, Jézus megostorozásánál.
,A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koronát fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte és kigúnyolták: Üdvözlégy, zsidók királya!' Közben leköpdösték, fogták a nádat s azzal verték a fejét!' (Mt 27,31)
Jézus ellenségei királyi méltóságát akarják kicsúfolni. A hatalom emberei hatalmukat féltik Jézustól és kivégzése előtt csúfot űznek belőle. Azonban bármennyire csúfolják, bármennyire is megvetik a római birodalom katonái, maguk mutatnak rá királyi méltóságára: Jézus, a világ királya!... Majd egykor ők is meglátják Jézust „a Mindenható jobbján ülni, amint eljön az ég felhőin".(Mt 26)
A királynak korona jár. Jézust tövissel koronázzák meg. Elítéltetésében és megcsúfoltatásában is rettenetes kínzás a tövisből font korona, melyet Jézus fejébe nyomnak. Krisztus viseli e koronát. Minden csepp vére, mely a tövisek sebhelyeiből fakad és kiszivárog, mind megannyi ékköve királyi méltóságának. A töviskorona az isteni fejen örök jelképe a bűn szörnyű erőszakosságának, amely a nemeset, magasztosát csak gyalázni, kínozni tudja.
Jézust kicsúfolták, gúnyosan térdet hajtottak előtte, fejét verték, ráköpdöstek, hogy minél inkább nevetségessé tegyék. Durva katonák megvetették, gúnyosan szemtelenkedtek vele, megalázták. Isten ellen jobban nem véthetett volna az ember, mint vele eljövendő bírájával szemben ilyen gyalázatot elkövetve. Lélekben jobban nem gyötörhették, nem alázhatták volna meg az isteni Üdvözítőt. Nagyobb fájdalmat Máriának sem okozhattak volna.
Bármennyire gyalázzák is, bármilyen csúfot űznek is vele, Jézus isteni feje mégis csupa méltóság és fenség. Isteni fő, Isten gondolatainak hordozója. Lehet Jézus homlokára töviskoronát rakni, lehet sebet ejteni rajta, lehet gyalázni: mindent elvisel. Mert isteni gondolatot hordoz: engesztel vétkeinkért, bűnös gondolatainkért és tetteinkért. Az isteni arc töviskoronás képe lelkembe vésődik, hogy ezután Jézussal együtt engeszteljek én is minden bűnös gondolatért, cselekedetért. Szűz Máriával együtt akarom letörölni Jézus homlokáról, arcáról a gyalázatot: engesztelő áldozatommal, hűséges szeretetemmel.
„Jézus maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák hegyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették." (Jn 19,18)
Az Úr Jézust halálra ítélték. Ellenségei gyűlöletének áldozata lett. Halálával akarta megváltani bűneitől az emberiséget s ezért fogadta szívesen, önként a halált. De a halál minden kínja mellett még azt is magára kellett vállalnia, hogy a legcsúfosabb, legmegvetettebb halált szánták neki. A kereszt fája a gyalázat fája volt. A római törvények szerint csak rabszolgát lehetett kereszthalálra ítélni. Halálában Krisztus nemcsak életét akarta adni értünk, hanem vállalta az emberek megvetését is. Ezzel is jelezni akarta, hogy a bűn minden büntetést és gyalázást megérdemel.
Mikor a gyalulatlan, súlyos keresztfát előhozták és Jézus megpillantotta azt, szíve-lelke megremegett. Ez a „gyalázat fája", hogy rajta megdicsőüljön!... Ez lesz a szent kereszt, amelyet évezredeken át tisztelni fognak. Ez az áldozati oltár, amelyen engesztelő áldozatát az Atyának bemutatja! A kínok, gyötrelmek és szenvedések fája, mely ezentúl minden emberi szenvedésnek és áldozatnak szimbóluma lesz. Szenvedő, vérző testtel, erőtlen kézzel, de mégis szívére öleli, magához szorítja: (Ave crux!) „Üdvözlégy Kereszt! Üdvözlégy szent Kereszt!"
Ott áll a Szűzanya is a kereszt előtt. Szíve összeszorul a fájdalomtól, mert elsősorban a kínzóeszközt, egyetlen Fia bitófáját látja benne. Szeplőtelen Szívének minden keserűsége ellenére sem fakadt panaszos szavakra. Az Ige megtestesülésekor mindent elvállal, ami azzal együtt kell, hogy járjon, hogy Isten anyja. A fájdalmak anyja akart lenni, mert a fájdalmak Emberének anyja. A szent keresztben a megváltás eszközét és az engesztelés oltárát látja és tiszteli, számára is szimbólum lett. Erre az oltárra helyezi Ő is engesztelő áldozatát, hiszen megszentelt áldozati oltár a kereszt.
Az Úr Jézus nemcsak lélekben öleli át a keresztet, hanem vállára is veszi és hordozza. A keresztviselő Jézus Mária Szívének soha ki nem törölhető emléke. Ebben a keresztviselésben ismeri fel Mária minden idők szenvedésének engesztelő értékét. „Aki nem veszi fel keresztjét mindennap és nem követ engem, nem méltó hozzám!"
Jézust ráfektetik a keresztre, kifeszítik karjait, lábait és durva nagy szegekkel odaszögezik. Az áldozat ott fekszik az oltáron. A nagy kín nem égeti olyan fájdalmasan Jézus sebhelyeit, mint az a gyalázat, amit ez a kereszthalál jelent. De ez a meggyalázás és szenvedés is hozzátartozott az Ő engesztelő áldozatához. Ezt is vállalta a bűnök engeszteléséért és a bűnösök megváltásáért.
Áll a kereszt, de nem azt hirdeti, amit Krisztus ellenségei szerettek volna elérni. Krisztus ott függ a kereszten, de nem az teljesedett be, amit a zsidók akartak. Krisztus most kezdi legyőzni a halált, a bűnt és gonoszságot. Krisztus keresztje megtöri a gonoszság hatalmát, Krisztus kínszenvedése megkezdi Isten országának diadalát.
Krisztus mai ellenségei sem tudnak mást tenni, mint meggyalázni, halálba kergetni az Úr híveit, apostolait. De ezzel csak Krisztus ügyének segítenek: „a vértanúk vére a kereszténység magvetése".
A kereszt tövében nem találunk mást, mint a Fájdalmas Anyát és Jánost, a szeretett tanítványt, a bűnbánó Magdolnát és még néhány síró szent asszonyt. A tanítványok gyáván elfutottak. Magdolna odaroskad a kereszt tövébe, ő érzi át legjobban, hogy ez az ő bűnei miatt történt. A többiek lelkükben törtek meg, a fájdalom és ijedtség szívüket szorongatja. Csak Szűz Mária áll erős lélekkel a kereszt alatt.
Szűz Mária a kereszt tövénél, Krisztus lecsorgó vérében ismerte fel rettenetes valóságában a bűn igazi utálatosságát. Ezért szenved Mária Szíve minden bűntől, éppen úgy, mint Jézus Szíve. A „Bűnösök áldozata" Máriát is arra késztette, hogy áldozza fel magát engesztelésül a bűnösökért. Szeplőtelen Szíve utálta a bűnt. A bűnök kiengesztelésére felajánlotta Istennek szenvedéseit, fájdalmait, életét és Szívét. Így egyesítette áldozatát Fia áldozatával, az isteni Bárány áldozatával.
Azt reméltük, hogy meg fogja váltani Izraelt, de már harmadnapja, hogy ezek történtek." (Lk 24,21)
Az Úr Jézus halála nagy fájdalommal töltötte el az apostolokat és a tanítványokat. Szűz Mária lelke is szomorú, de nem azért, mintha csalódott volna, hanem Jézus elvesztése miatt. Jézus megdicsőülésének útját jelzi a dicsőséges szentolvasó.
Az Úr Jézus előre megmondta, hogy akkor fog megdicsőülni, amikor ellenségei erőt vesznek rajta: „Ha majd felemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok." (Jn 12,32) Csak látszólag győzik le, mert valójában éppen keserves kereszthalála lesz győzelme és diadala. Ennek a győzelemnek, Krisztus diadalának csodálatos titkait ismerte meg Szűz Mária, és ennek ismeretében vezet be minket is a dicsőséges olvasó titkaiba.
Krisztus Urunk megdicsőülése a mi megdicsőülésünknek is záloga. Jézus feltámadása és mennybemenetele a mi égi utunknak is útjelzője. Krisztus Urunk a megváltás kegyelmét feltárja nekem is. Úgy kell tehát e szent titkokat tekintenünk, mint ami nagyon komolyan vonatkozik ránk is. Ha Krisztust követem életem útjain, a keresztúton is követem és a megdicsőülés útján is.
A földi élet szenvedéseiben és küzdelmeiben is feldereng a túlvilág fénye. Azért nem esünk kétségbe, mert odaátról világosság dereng s ennek fényénél másnak látjuk a szenvedést, a keresztet, és a megpróbáltatást. A megdicsőülés lényege a célba érés, a túlvilág fényességének és dicsőségének ragyogása. Ezt a fényt deríti lelkembe Isten, amikor a dicsőséges szentolvasó titkait imádkozom.
Az Úr Jézus halála után Szűz Mária visszavonult Szent János otthonába. Egyedül akart maradni tengernyi fájdalmával. A nagy szenvedések és fájdalmak között jól esik a magány. Terhére vannak ilyenkor az emberek, a lélek felfelé akar nézni, mert csak onnan jöhet számára vigasz és erő.
A Szentírás nem szól arról, hogy az Úr Jézus megjelent-e a Szűzanyának és mikor. A keresztény hagyomány azonban úgy tartja, hogy Krisztus Urunk feltámadása után először a Szűzanyának jelent meg. Neki akarta először tudtul adni feltámadásának örömhírét. De ez természetes is. Ő állt legközelebb az Úrhoz. Neki volt legtöbb előjoga Krisztusnál.
Örülj és örvendezz, Szép Szűz Mária, mert Krisztus valóban feltámadott! Így énekel örvendező lélekkel a szent liturgia. De az első, aki a Szűzanyát így szólította: Örülj és örvendezz, az volt, aki Máriának minden örömét és boldogságát jelentette e földön, Szent Fia. Örülj tisztaságos Szűzanya! Itt van Krisztus, feltámadottan, megdicsőülten. Nem veszítetted el, a halál nem szakította el tőled! Feltámadott, s most jobban a tied, mint földi életében.
Az Úr Jézus feltámadása, megdicsőülése nekünk is a legnagyobb örömet hirdeti. Örüljünk mi is a Szűzanyával! Vegyünk részt mi is a boldogságában. Krisztus Urunk feltámadása nekünk is azt hirdeti, hogy megváltásunk teljes és megdicsőülésünk biztos. „A keresztség által eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halálból, úgy mi is éljünk új életet. Mert ha egybenőttünk vele halálának hasonlóságában, úgy leszünk feltámadásában is." (Róm 6,4-5)
A feltámadás szent titkát Szűz Mária lelkével szemlélem. Krisztus felé Szűz Mária nagy vágyódással tárta ki karjait és az Úr nem tagadta meg tőle ölelését. Nézzük mi is Mária szemével az Urat, tárjuk felé szívünket, az Úr akkor hozzánk is nagyobb örömmel jön.
„Az apostolok szeme láttára fölemelkedett és egy felhő elfedte, úgyhogy tovább nem láthatták." (ApCsel 1,9)
Az Úr Jézus feltámadása után többször megjelent apostolai előtt megdicsőült testében. Utolsó szavait, szeretetének utolsó megnyilatkozásait adta, hogy még egyszer felszítsa a szeretetet övéinek szívében. Még egyszer elevenné akarta tenni az összekötő szálat, mielőtt felemelkedett volna az égbe, hogy aztán mindig oda vonzza a szívüket. Azt akarta, hogy minden szív belefonódjék az övébe, hogy ezentúl oda vágyódjunk, ahol Ő van.
Amióta hozzá vágyódunk, azóta nem találjuk itt e földön nyugtunkat, igazi boldogságunkat. Hiába keres az ember földi boldogságot, csak ott fenn találja meg igazi békéjét, boldogságát és lelki egyensúlyát. Jézus mennybemenetele szívünk vágyódásának irányát adja meg. „ A mi hazánk a mennyben van!" (Fil 3,20)
Amikor a rózsafüzér titkain keresztül elkísérem égi Anyámat, akkor lélekben én is elmélkedem, én is oda vágyódom, ahova az Úr vonzza a szívemet. Máriával fel-fel, az égbe.
„Majd lángnyelvek lobbantak és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek és különböző nyelveken kezdtek beszélni úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket." (ApCsel 2,3-4)
Az Úr Jézus távozása miatt elszomorodtak az apostolok. Jézus megígérte, hogy elküldi a Szentlelket. Csodálatos vigasztalása ez Jézusnak. Ha már elhagyja a földet és az Atya megdicsőíti, akkor elküldi Lelkét, a Szeretetet, aki majd szeretetének tüzével felmelegíti a szívünket, világosságával megvilágítja az életutunkat. Szent ígéret ez nekünk is. A Szentlélek vigasztaló, erősítő, megvilágosító kegyelme nap-nap után a lelkiségünk belső történése. Csak figyeljünk rá. Használjuk fel látogatását, a kegyelmeket.
Az Úr Jézus nemcsak az apostoloknak, hanem a Szűzanyának is elküldte a Szentlelket. A Szűzanya már régen kapcsolatban volt vele, hiszen a Szentlélek ereje árnyékozta be, a Lélek szentelte meg testét-lelkét. Mégis a pünkösdi nagy napon úgy érezte, hogy most melegebben, tüzesebben száll az ő lelkére is. Megnyitja Szívét az örök szeretetnek, hogy még teljesebben átjárja az isteni Lélek, teljesen áthassa egész lényét. Drága ajándékként zárja magába. Birtokolja és eggyé olvad életével.
A Szentlélek akkor száll először a lélekre, hogy megszentelje, amikor az a keresztségben megtisztul. De a pünkösdi kegyelem a bérmálásban teljesedik ki. A keresztény élet állandó közösség a Szentlélekkel. A Szentlélek Úristen megszentel, megtisztít, megvilágít és szeretetre gyullaszt engem is. A Szűzanyával együtt megnyitom lelkemet a Szentléleknek, hogy állandóan ihlessen, vezessen és megszenteljen.
A Szentlélek Úristennek lelkünkbe költözése nemcsak ihletettség és világosság, hanem megdicsőülés. Felemel és Isten életét oltja földi életembe. Felemel a földies élet szintjéről és magával ragad. A Szűzanyát a szeplőtelenség magaslatára emelte, lelkemet pedig az istengyermeki életre. Isteni nemzetség vagyunk. A Lélek oltja belénk Isten életét és szentségét a megszentelő és a segítő kegyelmet.
A hagyomány szerint az apostolok mind összegyűltek a Szűzanya sírja körül. Áhítattal tekintenek be a sírba, de akit oda helyeztek örök nyugalomra, nincs ott. A Fiú elküldte angyalait Szeplőtelen Édesanyja testéért.
Nagyon szerette őt az Úr, s azért nem tudott nélküle meglenni. Nagyon szerette, és a szeretet törvénye az, hogy együtt akar lenni azzal, akit szeret. A szeretet törvénye teljesedik a Szűzanya mennybevitelében. Jézus szeretete nagy Édesanyja után, s mivel hatalma van hozzá, magához veszi őt. Felviszi haza, oda, ahol ő otthon van, a Szentháromság világába.
A Szűzanya hazament, amikor a mennybe vitte őt az Úr. Hazamenni! Ez volt Szívének olthatatlan vágya. Hazament, mert Szíve vonta oda. Ennek a vonzalomnak nem tudott ellenállni az Úr sem. A Szűzanyát is úgy szerette, hogy dicsőségesen a mennybe vitte: testével, lelkével.
Amikor Szűz Máriát elkísérem a mennybe a dicsőséges szentolvasó titkain keresztül, akkor Vele ünnepelek, és bár még a földet tapossa lábam, lelkem máris az égbe vágyódik és az égbe vonzódik. Égi Anyánk ott fenn gondol ránk, és anyai szeretetének gyengédsége onnan segít és bíztat. Bízom benne és mindig vele maradok lélekben.
Lélekben én is csatlakozom az angyalok seregéhez, akik a Szent Szüzet ünneplik, amikor az égbe érkezik. Velük együtt örül és ujjong a lelkem, amikor Isten őt a Menny és Föld Királynőjévé, a Világ Királynőjévé koronázza.
A Boldogságos Szűzanya megérkezése a mennyek országába hasonló a nagy győzelmi bevonuláshoz. Minden ünnepi díszbe öltözik. Csakhogy ez az ünnepi dísz ott fenn, nem valami külsőséges pompa, hanem a mennyei udvar hódolata. Isten öröme és szeretete árad a Szent Szűz lelkére. Megkoronáztatása nem valami földi koronával történt, hanem Isten hatalmának és jóságának túláradásával.
A korona birtokosa uralkodói hatalommal bír. Szűz Mária királynői hatalmat kapott Istentől. Úgy szerette őt a Szentháromság, hogy isteni hatalmának birtokosává tette a Szűzanyát. Hatalma Isten szeretetéből fakad, mely rábízta ajándékainak szétosztását. Közbenjáró hatalom, mely minden bajunkban, minden szükségünkben és nélkülözésünkben gyengéd szeretettel segítségünkre siet.
Szűz Mária hatalma nem riaszt el, mert a szereteten alapszik. Minél hatalmasabb és befolyásosabb, annál jóságosabb és melegebb égi Anyánk Szíve. Nem félek tőle, nem húzódom vissza, amikor mennyei dicsőségét és hatalmát szemlélem, hanem annál nagyobb bizalommal fordulok hozzá, minél magasabban áll trónusa. Égi dicsősége még inkább jóságossá és még szeretetre méltóbbá teszi őt. Csak arra használja befolyását a jó Istennél, hogy annál többet könyörögjön és közbenjárjon értünk.
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Erdey Ferenc: (Módos, Torontál vm., 1895. május 13. - Budapest, 1966. december 31.) Szülei Erdey Gyula vasúti tisztviselő és Weber Emília. Gimnázium: Újvidék, majd Kalocsán már mint papnövendék. Teológia, bölcsészet: 1913-1919: svájci fribourgi egyetem. Doktori címet szerzett. 1918. július 14.: u.o. szent. Két évig nem tudott hazatérni, Svájcban lelkipásztorkodott. Először a champexi fürdőben lelkész, majd a fribourgi Szent János plébánián. Főleg munkásokkal foglalkozott. 1920. május: a svájci gyermeknyaraltatási bizottság megbízásából a Svájcba küldött magyar gyermekek lelki gondozója, július végén az első gyermekcsoporttal került vissza Magyarországra. 1920. szeptember - 1921. március: Jánoshalmán káplán. 1922: Kalocsán főszentszéki jegyző, érs. szertartó és levéltáros. 1923-1925: a kalocsai nagyszeminárium filozófia tanára. Szerkeszti 1926-tól a kalocsai Árpád Könyveket, 1926-1932: a kalocsai Diáknaptár első négy évfolyamát. 1926-1939: az általa szervezett Érs. Tanítók Háza igazgatója, a tanítóképző és a polgári iskola hittanára. 1928: zsinati bíró. 1929: a Szent István Akadémia tagja. 1931: a budapesti egyetem magántanára. 1939-től a budapesti Központi Papnevelő Intézet lelki igazgatója. 1942-től szerkeszti a budapesti Jézus Szíve Hirnökét. 1946. szeptember: az egyetem hittudományi karán int. tanár. 1953: a Központi Hittudományi Akadémia filozófia tanszékének tanára. Munkásságának fő területe Szent Tamás Summájának feldolgozása a keresztény bölcselet, elsősorban metafizikai és kozmológiai szempontból, továbbá a középkor bölcseleti irányzatainak bírálata volt. Elnöke volt az Orsz. Magyar. Esperanto Egyesületnek. A budapesti egyetem bekebelezett teológiai doktora. Káptalani tisztségei: 1944. január 28.: tb. Főbb munkái: (részletesen ld. Gulyás VII: 588-591.) - Synopsis Philosophiae Scholasticae (I-VII., Budapest-Torino) - A cserkészpedagógia alapelve Aquinói Sz. Tamás elméletének világánál. (Kalocsa, 1924.) - Új utak erkölcstanításunk rendszerében. (Kalocsa, 1926.) - Kant valláserkölcsi világnézete. (Szent István Könyvek 68., Budapest, 1929.) - Mi irányítsa a modern gondolkodást? (Kalocsa, 1929.) - Egy fejezet a középkori sportetika történetéből. A sport kérdése Aquinói Szt. Tamásnál. (Orsz. Testnevelési Tanács Könyvtára 44., Budapest, 1930.) - Szellemi kultúrélet a 13. sz.-ban és Szent Tamás. (Aquinói Szt. Tamás és a modern kultúra. 1., Kalocsa, 1930.) - A 13. sz. bölcseletének válsága és Aquinói Szt. Tamás. (A Szent István Akadémia Hittud.-Bölcseleti Oszt. Felolv. 2: 4., Budapest, 1930.) - Unua eukaristia esperanto mondkunveno en Bp. (szerk., Budapest, 1938.) - A bölcselet válsága a középkorban. (Budapest, 1944.) - Aszketika és misztika (Budapest, 1952.) - Enciclopedia teologica. (I-II., Budapest, 1953.) Bibl.: Corvina 1933. - Magyar Könyvészet 1934-1940. - Szt. István Akad. tagajánl. (Bp., 1929.) - Katolikus Lexikon II. 35. - Magy. Könyvkeresk. évkönyve 1932. - Új Idők Lexikon IX. - Magy. Nemzeti Bibl. 1942, 1946-1947. - Sajtókam. évkönyve 1943. - Magy. Közl. 1946. 273. sz. - Gulyás VII. 588. - Magyar Életrajzi Lexikon I. 437.